Drive Me Baby

Dobó Kata kislánya szerint menő, hogy az anyukája elektromos autót vezet

2021. február 08. - Drive Me Baby

Dobó Kata egy kék színű Nissan Leaf-et vezet, aminek a töltése sem okoz gondot a számára. Kislánya szerint pedig nagyon menő, hogy elektromos autóval járnak, mert így óvják a környezetet. Az autózás mellett legújabb filmjéről is kérdeztük Katát. A Drive Me Baby interjúja.

Bő egy hónapja vezeted ezt a gyönyörű autót. Könnyen megszeretted?

Mennyei vezetni, egy pihepuha, finom autó. A kislányom, Szofi is nagyon boldog, hogy ilyen menők lettünk, és nem szennyezzük tovább a környezetet az autónkkal. Egyébként az ő kívánsága volt, hogy kék színű legyen, és ennek én sem láttam akadályát. Olyan ez az autó, mint egy szép nyári napon a kristálytiszta égbolt.

dobo_kata_nissan_leaf_markakovet.jpg

Hogyan sikerül beillesztened a napjaidba a töltését?

Nem okoz gondot, mivel rengeteg lehetőségem van rá a lakóhelyem környékén. A leggyakoribb, hogy miután Szofit letettem az iskolába, egy hozzám közel eső bevásárlóközpontban hagyom tölteni, onnan pedig gyalog megyek haza. Majd később visszamegyek érte, amikor végeztem az otthoni dolgokkal. Így még egy kiadós bő fél órás séta is színesíti a napomat, ami kifejezetten jólesik, még ebben a hidegben is. Csak nyertem ezzel a döntésemmel, hiszen az egészségemnek is kedvezek.

Mit szeretsz az autódban?

Szeretem azt a finomságot, ahogy halad, de azért, ha kell, erő is van benne. Szeretem a kocsit körbevevő kamerarendszert, így könnyedén tudok parkolni vele akár szűkebb helyekre is, mint amit eddig megszoktam.

Korábban milyen autóid voltak?

Korábban volt BMW-m, Mercedes-em, VW bogaram, Mazda X3-asom, de vezettem Fordot is. Mindegyiket szerettem, de használati tárgyak voltak, ahogy persze ez is... Ugyanakkor nagyon fontos az üzenet, amit ez a Leaf képvisel.

Szeretsz vezetni?

Nagyon szeretek vezetni, számomra a szabadságot jelenti. A mindennapjaim része, autóval megyek bevásárolni, játszani este a színházba, barátokhoz, kikapcsolódni. Nemrég például Nagymarosra mentünk a barátnőimmel és a gyerekekkel, mert olyan szép idő volt, hogy nem szerettünk volna Pesten maradni. Csodálatos volt a Dunakanyar ebben az évszakban is!

Szeretnéd, ha a lányod is minél előbb megszerezné majd a jogosítványt?

18 éves koromban már volt jogosítványom, gondolom Szofinak is fontos lesz majd, hogy minél hamarabb legyen neki. Biztosan izgalmas lesz, és bár nagyon féltem, olyan ügyes mindenben, hogy szerintem a volán mögött is az lesz.

A munkádhoz mennyire van szükség az autóra?

Az egyetlen kivétel, amikor nem én vezetek, amikor forgatásra megyek. Akár színésznőként, akár rendezőként vagyok ilyenkor jelen, autót szokott küldeni értünk a produkció. Így volt ez idén nyáron is, amikor az El a kezekkel a papámtól című családi filmet forgattam.

nissan_leaf_markanagykovet_dobo_kata.jpg

Miről szól a film?

Egy gyönyörű történet a gyerekek hatalmas szívéről, bölcsességéről, megérzéseiről. Dorka, a főszereplő kislány elveszíti az édesanyját. Az apukájával él egy kúriában egy szakácsnővel és egy kertésszel. Az apuka egy nap kijelenti, hogy új anyuka jön a házhoz. Jól sejtik a kedves olvasók, hogy ez csöppet sem tetszik Dorkának, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az események úgy alakuljanak, hogy mindenkinek jó legyen. Ráébresztve ezzel az apukáját, mik is igazán fontos dolgok az életben.

A járvány kellős közepén forgattatok. Ez nem okozott fennakadást?

Az előkészületi fázist le kellett állítani, amikor márciusban karanténba vonultunk, de májusban újra felvettük a fonalat, és augusztus elején elkezdtük a forgatást. Két és fél hónapig dolgoztunk, mámorító volt minden pillanata! Mesefilmet forgatni minden résztvevő számára hatalmas csoda, nagyon szomorúak voltunk, amikor október közepén be kellett fejeznünk. De közben boldogok is, hogy zökkenőmentesen sikerült, nem lett senki beteg, nem kellett leállni, végig tudtuk csinálni ezt a monstre munkát.

dobo-kata-rendezo-filmforgatas.jpg

Mikor láthatjuk a filmet?

Előzetes tervek szerint idén decemberben kerül a mozikba.

Idén milyen új terveid vannak, mit vársz 2021-től?

Bízom benne, hogy hamarosan helyreáll a világ rendje. És ha nem is teljesen állunk vissza arra az őrült tempóra, amit előtte éltünk, de visszakapjuk a szabadságunkat, utazhatunk, dolgozhatunk, vendéglőbe, színházba, és természetesen moziba is mehetünk. Én ezt szeretném, de nagyon!

Ha szeretnéd jobban megismerni a Leaf-et, akkor olvasd el az autóról készült tesztünket.

A bejegyzés trackback címe:

https://drivemebaby.blog.hu/api/trackback/id/tr4616413222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása